Legyen kész terve! Januártól önellenőrzés!

 

Januártól önellenőrzési tervet kell készítenie (és végrehajtania) minden vendéglátással foglalkozó egységnek is – az első ránézésére nagyon bonyolult rendelkezés teljesítése elég egyszerűnek tűnik, ám a buktatók elkerülése miatt érdemes lehet szakértőhöz fordulni.

Kész önellenőrzési tervvel kell várniuk az ellenőröket január elsejétől az élelmiszer-vállalkozásoknak – vagyis minden olyan társaságnak, amely ételt, italt ad el fogyasztóknak, így a vendéglátósoknak is. A Földművelésügyi tárca tavaly májusi rendelete a jövő év elejétől lép hatályba, és ez határozza meg, az önellenőrzés tervezésének és végrehajtásának szabályait. Tulajdonképpen azt kell leírni, hogy a cég milyen élelmiszer-biztonsági intézkedéseket foganatosít. Például: vizuálisan, ellenőrzi a beérkező áru minőségét, ellenőrzi a dokumentumait, a nyomonkövethetőséget biztosítja – vagyis megnézi, mit vásárol. Rendszeresen (havonta) ellenőrzi, hogy a takarítás minősége, az előállító helyiségek higiéniai állapota megfelelő. A rendelkezés megfelelően nagy mozgásteret ad a vállalkozásoknak, tulajdonképpen a saját maguk szokásaira, igényeire szabhatják az ellenőrzési tervet, és csak azt kell leírni, mikor és milyen gyakran, mit, milyen módszerrel ellenőriznek, mit, hogyan vizsgálnak, milyen követelményeket állítottak fel, hogyan dokumentálják az ellenőrzést és az egészért ki a felelős. Az ellenőrzési tervnek nincs kötött formája, a lényeg, hogy a rendeletben előírt kérdésekre választ lehessen benne találni, és végre lehessen hajtani. A terv betartását ugyanis dokumentálni kell, vagyis igazolni kell tudni azt, hogy a szükséges ellenőrzéseket elvégezték.

Első ránézésre tehát egyszerűnek tűnhet egy önellenőrzési terv létrehozása, hiszen nem kell mást tenni, mint az eddig is alkalmazott módszereket egy csokorba gyűjteni és szépen leírni. Úgy tűnik, egy HACCP-rendszerben működő vendéglátósnak nem jelenthet óriási adminisztrációs többletet az önellenőrzés, hiszen a folyamatok részletes leírása rendelkezésre áll, a dokumentáció is megvan, hiszen az áru átvételi elismervénnyel tulajdonképpen a minőségi vizsgálat elvégzését is tanúsítja mindenki. Ugyanakkor nem árt az önellenőrzési terv készítését szakértőre bízni, hiszen alaposan el lehet tévedni az előírások útvesztőiben. Miközben egy kelleténél részletesebb és alaposabb önellenőrzési tervvel a vállalkozás gúzsba kötheti magát (hiszen mindent és állandóan önellenőriztethet magával), egy nem megfelelő, a folyamatokat nem jól dokumentáló tervet a hatóságok negatívan értékelhetnek.

Az Assist-Trend vállalja, hogy az önellenőrzési tervben szükséges higiéniai vizsgálatokat elvégzi - mégpedig megfelelően dokumentálható módon, és igény esetén segít a legjobb HACCP szakértőket megtalálni ügyfeleinek, annak érdekében, hogy partnerei adminisztrációs terheit csökkentse – az önellenőrzési terv létrehozásánál is javasolja, hogy forduljanak szakértőkhöz. A takarítás és tisztaság mérése, de főként dokumentálása ugyanis nehéz feladatnak tűnik, amit az Assist-Trend gyors, azonnal eredményt adó ATP mérési módszerrel javasol megoldani. Az  élő sejtekben jelen lévő és azok elpusztulásával hamar elbomló ATP (adenozin-trifoszfát) mennyiségének mérése alkalmas a felület tisztaságának meghatározására, az ATP mérés ráadásul tökéletesen illeszkedik a HACCP rendszerbe, eredményét a felügyeleti hatóságok elfogadják.  Ezen kívül a megfelelő tisztítóhatás eléréséhez szükséges lehet a tisztító- és fertőtlenítőszerek koncentrációjának ellenőrzésére  is – ez konduktometriás mérés segítségével megoldható. A mérés alkalmas annak meghatározására, hogy a tisztítószerek koncentrációja megfelelő-e, és természetesen ezt is a rendelkezéseknek megfelelően lehet dokumentálni is.

Az Assist-Trend Kft. a fenti vizsgálatokat - takarítás és tisztaság mérése illetve tisztítószer-koncentráció mérése és beállítása  - a rendelkezésünkre álló ATP  és konduktometriás mérőeszközök segítségével a helyszínen elvégzi és dokumentálja is.

Az ellenőrzési szolgáltatásunkkal kapcsolatosan részletesebben weboldalunkon olvashat.

Kérjük kérdéseivel keresse higiéniai szaktanácsadónkat a szakerto@assist-trend.hu e-mail címen.

 

Takarítsunk meg takarítással - Mivel takarítsunk?

A tisztítás alapja, avagy hogyan hat a kémhatás?

 
Assist-Trend Kft. -

Assist-Trend Kft.

Rólunk mondják

Partnervélemények cégünkről

 
Assist-Trend Kft. -

Assist-Trend Kft.

Level up together

A 2018-as év Assist-Trend szemmel

 
Assist-Trend Kft. -

Assist-Trend Kft.

hirlevel

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Küldje el e-mail címét így mindig időben
tájékozódhat a legfrissebb akcióinkról.

 

Írjon nekünk