Új sorozatot indítunk, hogy szakmai tanácsokkal segítsük az épülethigiéniai szakembereket.
MIBŐL VAN? HOGYAN TAKARÍTSUK?
Ez a két legfontosabb kérdés akkor, amikor padozatok, burkolatok tisztításába fogunk.
Ahhoz, hogy egy adott felületet megfelelően tisztítani tudjunk ismernünk kell azt, hogy az adott felület milyen anyagú. Sőt, ahhoz, hogy egy felület jól tisztítható legyen egy adott helyen, fel kell mérnünk már a tervezés során, hogy
milyen fajta és
mekkora igénybevételnek lesz a felület kitéve,
az épület melyik részén helyezkedik el,
milyen hatások - hő, mechanikai terhelés, víz, pára, - érik és annak folyományaként
hogyan piszkolódik a felülete?
Fentiek ismeretében már a tervezéskor eldönthetjük, melyik az az anyag, amely esztétikailag oda illik, megfelelően, költséghatékonyan, kis energia ráfordításával tisztítható és az adott helyen lévő igénybevételnek megfelelő, nem kopik, nem deformálódik és szakszerűen karban tartva sokáig szép marad.
Ahhoz, hogy ezt tudjuk, ismernünk kell a különböző burkoló anyagok alaptulajdonságait.
Manapság a felületburkoló anyagokból rendkívül széles választék áll rendelkezésre. Nehéz eligazodni a szebbnél-szebb megoldások között, ráadásul számos felület kinézetében nagyon hasonló, ám összetétele és így viselkedése, tulajdonságai és takaríthatósága is nagyon eltérő lehet. Sokkal egyszerűbb és felelősségteljesebb döntés, ha az adott igénybevételnek megfelelő padlót választunk, mint folyamatosan és drágán nem megfelelő padlót tisztítani vagy ápolni.
A burkolóanyagok fő csoportosítása szerint megkülönböztetünk HIDEG- és MELEG- burkolatokat.
A hideg burkolatok további csoportosítása:
természetes kőből készült,
természetes kövek és mesterséges anyagok keverékeiből készült burkolatok
A meleg burkolatok további csoportosítása:
fából készült, rugalmatlan burkolatok
rugalmas burkolóanyagok
Új sorozatunkban fajtánként vesszük sorba a különböző burkolatok tulajdonságait- és tisztításuk aranyszabályait valamint ajánlunk konkrét megoldást is a tisztítási nehézségekre.
A melegburkolatok családjában a rugalmas padlótípusok a következők:
- Szőnyegek
- gumi és sportpadlók
- linóleum
- PVC
1. Szőnyegek
A szőnyegek természetes vagy szintetikus szálakból készült felületek. Készítésük módja szerint megkülönböztetünk:
- filc szőnyegeket
- szálas szőnyegeket
Filc szőnyeg az ipari padlószőnyeg, nagy igénybevételű helyekre tervezik. Száraz samponozással jól tisztíthatóak, de nem túl szépek. Irodaházakban, közlekedőfolyosókon alkalmazzák, ún. kockában vagy tekercsben kerül lerakásra.
Ha mindenáron szőnyeget szeretnénk használni, akkor szintetikus alapanyagút válasszunk. A szintetikus alapanyagú szőnyegek színtartók, ellenállnak a nedvességnek, könnyen tisztíthatók.
Bár bármelyik burkolólap könnyebben tisztítható, a vágott, rövid szálú, tömör, szintetikus szőnyegeket előszeretettel használják a szállodák folyosóinak burkolására, mert a hidegburkolattal szemben a lépések zajtalanok rajta, így tudja biztosítani a szálloda a szállóvendégek nyugalmát. A szintetikus szőnyegek tisztításához hengerkefés porszívó használata ajánlott, mert a hengerkefés porszívó fejében lévő kefe a szálakat fellazítva a szennyeződést könnyebben és mélyebbről képes eltávolítani, mint egy hagyományos porszívó.
A rövid szálú szintetikus szőnyegek időszakos tisztítása is könnyebben kivitelezhető, mert a szálhosszúságnak megfelelően a felület takarításakor gyorsabban szárad, mint egy hosszú szálú szőnyeg. Célszerű nagy forgalmú terület esetén a száraz habos tisztítást alkalmazni időszakos nagytakarítás során, mely során mélyen tisztítjuk a szőnyeget, de a technológia lehetőséget ad egy viszonylag gyors száradásra, így 2-4 óra elteltével a tisztított felület újra járható.
Bővebb információk a szőnyegtisztításról: https://www.assist-trend.hu/szonyegtisztitas_397 és https://www.assist-trend.hu/szonyegtisztitas_szolgaltatas
Szőnyegezett felületek ideális professzionális tisztítószerei:
Amennyiben nem nagytakarítást tervezünk, csak egy-két kis foltot kell eltüntetnünk, tökéletesen alkalmas erre a feladatra a 600 ml-es kiszerelésben elérhető Emulsio Expert szövet- és kárpittisztító termékünk.
Természetes anyagú szálas szőnyegek (hurkolt vagy vágott szálúak) alján len vagy juta alapszövet található, amely pálmaolajjal van kezelve. Tisztításuknál - ha túl sok nedvességet kap az alapszövet- a pálmaolaj a szőnyeg felső textúrájába kerül és azt elszínezi. Ezért, hogy ne érje sok nedvesség, csak száraz habos tisztítással ajánlott takarítani.
A teljesen állati eredetű gyapjú szőnyegek csak vegytisztítással tisztíthatóak, ezért meg kell fontolni, ténylegesen akarjuk-e a körülményes tisztítású szőnyeget használni.
A természetes anyagú – gyapot, len, gyapjú - szőnyegek hátránya, hogy minden foltot hagy rajtuk, tisztításuk nagyon nehéz.
2. Gumi – és sportpadló
Kényes padlótípus, de rugalmassága miatt ún. álláskönnyítő, ezért állómunka megkönnyítésére szokták alkalmazni egyes munkahelyeken. Emellett elterjedt jármű-, és sportpadlóburkolat. Kémiailag a rugalmas padlófelület nem ellenálló, sérülékeny felület. Porózus szerkezete miatt nagy a szennymegkötő képessége, folyamatos száraz takarítást - porszívózást - igényel.
Ha szeretnénk sokáig megőrizni rugalmas padlónk eredeti állapotát, bevonatoljuk, ajánlottan PUR-alapú bevonattal, mellyel ápolva sokáig szép marad. Bevonatolás előtt természetesen alaptisztítás szükséges, melyre mindig a padlógyártó által javasolt oldószermentes semleges szert használjuk.
Bővebb információk a gumipadlóról: https://www.assist-trend.hu/padlo_gumi_369
Gumi felületek ideális professzionális tisztító és ápolószerei, amennyiben a bevonatolás mellett döntünk:
Régi rétegek eltávolítása:
Bevonatolás:
Annak érdekében, hogy a padozatunk sokáig szép és könnyen takarítható legyen, az alábbi termékeket ajánljuk:
Karbantartás, napi takarítás:
Ha extra fényt szeretnénk adni a felületnek, akkor pedig:
3. Linóleum
Komplex anyag, nagyon sok kőolajszármazékot és parafát tartalmaz. Magas parafa-tartalma miatt puha szerkezetű és kémiailag nem ellenálló. Csak semleges kémhatású napi tisztítószert használjunk tisztítására, mert klór hatására sárgul, erős lúg hatására pedig "megég". Mivel a linóleum érzékeny felület, csak olyan szerrel szabad az alaptakarítását elvégezni, amely kifejezetten linóleum tisztítására készült. Pórusos anyag, érdemes eredeti szépségének megőrzése céljából bevonatolni. Ha nem teszünk rá bevonatot, hamar és nagyon elpiszkolódik. Manapság is kedvelt és elterjedt padlóburkoló felület, mert jól variálható színekben és mintákban áll rendelkezésre és ha megfelelően tisztítják, sokáig szép marad.
Bővebb információk a linólieumról: https://www.assist-trend.hu/linoleum_padlo_260
Linóleum felület ideális professzionális tisztító és bevonatoló szerei ápolószerei:
Régi rétegek eltávolítása:
Bevonatolás:
Napi tisztító szerek:
Karbantartás, napi takarítás:
Ha extra fényt szeretnénk adni a felületnek, akkor pedig:
4. PVC
A linóleum térnyerése a PVC elterjedésével állt meg. A PVC nagy előnye a linóleummal szemben, hogy bár minden tulajdonsága hasonló, sérülékenysége kisebb, ugyanis a savaknak és a lúgoknak ellenáll, bármilyen, közepesen erős savval vagy lúggal is takarítható. Mivel puha felület és könnyen sérül, ajánlott bevonatolni, hogy sokáig szép legyen. Előnye , hogy- akár a linóleum- a PVC is meleg burkolat, a linóleummal együtt bárhol használható, ahol gyakran kell takarítani, nagy mennyiségű szennyeződés éri a felületet és a könnyű takaríthatóság fontos. Nem igényel nagy odafigyelést.
Bővebb információk a PVC-ről: https://www.assist-trend.hu/pvc_padlo_386
PVC felület ideális professzionális tisztító és ápolószerei:
Régi rétegek eltávolítása:
Ápolás: Bevonatolás:
Karbantartás, napi takarítás:
Ha extra fényt szeretnénk adni a felületnek, akkor pedig: